DK: a katasztrófavédelem kezdje meg a szúnyoggyérítést Budapesten is!

A katasztrófavédelem kezdje meg a szúnyoggyérítést Budapesten is! - szólított fel Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

V. Naszályi Márta: idén elkészül a Vérmező fejlesztésének első üteme

Idén elkészül a Vérmező fejlesztésének első üteme - közölte V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Több mint 17 millió forintnyi hamis gyermekcipőt foglaltak le a pénzügyőrök

A pénzügyőrök 2300 pár, több mint 17 millió forint értékű hamis gyermekcipőt foglaltak le - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Rablógyilkosság miatt emeltek vádat Zalában két ember ellen

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség egy 36 éves férfi és 19 éves barátnője ellen, akik tavaly januárban megölték ismerősüket, majd ellopták értékeit és autóját - tájékoztatta a főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Kerékpáros kompokat adtak át a Tisza-tó melletti Tiszaderzsen

Két kerékpáros kompot adtak át Magyarország második legnagyobb tava, a Tisza-tó melletti Tiszaderzsen.

Elszállították a Gödöllőn talált szovjet repeszbombát

Elszállították a tűzszerészek a Gödöllőn előkerült második világháborús repeszbombát - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel kedden délelőtt.

LMP: minél több zöld képviselőre van szükség az EP-ben

Akik aláírásukkal az LMP-t támogatják, egyúttal nemet mondanak az akkumulátor-gyártásra - jelentette ki Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja kedden Budapesten.

Székesfehérvári Törvényszék: Fejér vármegyében megközelítette a 40 ezret a befejezett bírósági ügyek száma 2023-ban

Megközelítette a 40 ezret a befejezett bírósági ügyek száma 2023-ban a Székesfehérvári Törvényszéken és Fejér vármegye járásbíróságain.

Négy családi házat kell kiüríteni Gödöllőn egy világháborús robbanóeszköz miatt

Négy családi házat kell kiüríteni Gödöllőn a Ligeti Juliska utcában, ahol földmunkák során egy feltételezett - valószínűleg második világháborús - robbanóeszköz került elő - közölte az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje kedden az MTI-vel.

Szijjártó Péter: nem szűnt meg a magyar vállalatokkal szembeni boszorkányüldözés Ukrajnában

A magyar vállalatokkal szembeni ukrajnai boszorkányüldözés nem szűnt meg az OTP ügyével, az ország hatóságai ugyanis vissza kívánják vonni a Richter tucatnyi gyógyszerének helyi forgalmazási engedélyét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: katonai és védelmi ipari együttműködési megállapodást írt alá Magyarország az Egyesült Arab Emírségekkel

Katonai és védelmi ipari együttműködési megállapodást írt alá Magyarország az Egyesült Arab Emírségekkel - tudatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium (HM) MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint.

Karácsony Gergely: 1,4 milliárdot fordíthat a főváros természetvédelmi területek megőrzésére az elkövetkező években

A főváros 1,4 milliárd forintot tud fordítani az elkövetkező években természetvédelmi területek megőrzésére egy elnyert európai uniós pályázat keretében - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn, a Föld napján, Budapesten.